200 éves a Bajai Református Egyházközség

 

Erős hittel állták az idők viharait

III. Károly és leánya, Mária Terézia uralkodása alatt hozott korlátozásokat enyhítve II. József császár 1781-ben kiadott Türelmi rendelete, majd a magyar országgyűlés által alkotott 1791. évi XXVI. törvénycikk a protestánsoknak szabadabb mozgást, békességet és nyugalmat adott, egyszersmind visszajuttatott a reformátusoknak száznegyvenhat elvett templomukból kilencvenet. Az uralkodó úgy rendelkezett, hogy bármelyik helységben lehet istentiszteletet tartani, és templomot építeni, ha legalább száz család vállalja egy lelkipásztor és egy tanító eltartását, iskola létesítését. Ennek előtte, tekintve, hogy Baja nem volt artikuláris (bejegyzett) hely, itt reformátusok nem telepedhettek le. A szabad vallásgyakorlást korlátozó szigorban bizonyos fellazulás volt tapasztalható. Így 1785-ben megszűnt a tilalom, mely szerint a protestánsok nem kísérhették énekszóval halottaikat a temetőbe. A következő esztendőben feloldották azt a tiltást is, hogy a templomajtó nem nyílhatott az utcára. A következő esztendőben engedélyezték templomtorony építését és a torony harangokkal való ellátását.

 

A bajai egyházközség alapításának gondolata erre az időre, az 1790-es évek derekára tehető. Dömötör Pálé, „egy eleven lelkű, fáradhatatlan buzgóságú” fiatal ügyvédé az érdem, aki lankadatlan ügyszeretettel fáradozott az egyházközség létrehozásán. A legelső teendő az imaház megépítése volt. Ennek előkészítésére már 1806. február 15-én összegyűltek a környék reformátusai. Gondnokul felkérték keresztesi Deák Jánost, a Grassalkovich uradalom volt főtisztjét, aki hajlott kora ellenére vállalta a megbízatást. Dömötör Pál, Deák János és Gőbölös István hajósgazda letettek fejenként kétezer forintot előlegül az imaház ma is templomként és gyülekezeti házként szolgáló telkének megvásárlására. A vételhez hiányzó 8 ezer forintot pedig a hívek hamarosan összeadták.

Gyéren csordogált a segítség

Még az 1811. esztendő májusában gyűlést tartottak az egyházközség otthonában. Deák János jelentette, hogy az eklézsia ügyét ajánlotta szentgyörgyi Horváth Jánosnak, a bajai uradalom bérlőjének, aki azonnal megajánlott 25 ezer darab téglát, úgy, hogy csak a téglamester bérét kell a gyülekezetnek állni. Jeles személyiségek egész sora ígért meg komoly adományokat, valamennyien úgy váltották be ígéretüket, mint szentgyörgyi Horváth, akiről ez áll a jegyzőkönyvben: „nem adta meg, pedig mind ennek, mind a többi adakozónak pompás köszönő levelet küldött az eklézsia, sőt a superintendentia nevében Báthori Gábor főjegyző úr is.”

 

Az adományok elmaradása ellenére sikerült az építkezést befejezni, elkészült az imaház. Az első istentiszteletet 1811. augusztus 18-án tartották meg a csanádi és szeremlei prédikátor és híveik, továbbá hatalmas tömeg, minden rendű és rangú bajaiak jelenlétében. Annak ellenére talpra állt a gyülekezet, hogy nehéz idők jártak. A napóleoni háborúk miatt a birodalom tönkre jutott. Az év elején Ferenc császár a bankók névértékét ötödére szállította le, az egész ország nyomorúságos állapotba került.

Milyen lelkészt kértek?

A krónikás így ír az egyházközség alapításáról: „Itt hamarjában messze találtak menni. Egészen úgy intézkednek, mint már rendes gyülekezet: kurátort választanak, presbytereket – tehát a gyülekezeti elöljárókat – kineveznek, és nem a gyülekezet választ! consistoriumnak (egyháztanácsnak) nevezik magokat, eskü letételről gondoskodnak, és mindezt pap nélkül!

Dömötör Pál megírta a levelet a püspöknek és az egyházkerületi főjegyzőnek, melyben részletesen kifejtette, hogy milyen papot kérnek.

A küldendő lelkész „belső- és külsőképen szép, nőtelen, deák, (vagyis latin,) görög, zsidó nyelveken kívül legalább németül is értő és beszélő, józan filosofiájú, bátor, de nem vakmerő, kinek-kinek rangjára vigyázó, társalkodó s a társaságban kellemetes, józan, a papi tudományokon kívül az ékesen való írásban, szólásban, historiában, a természet és országok ismeretében, statistikában, moralban, az éneklés mesterségében jártas férfiú legyen, - ha lehet, kevéssé a törvényt és muzsikát is értse.”

Hát ilyen csodalény aligha termett a földtekén! És mindezt évi 200 váltóforintért, ami az éhenhaláshoz sok, de a megélhetéshez kevés volt.

Ennek ellenére derék prédikátort kapott az eklézsia Menyhárt József tiszteletes személyében. Az iskola egyetlen tantermében pedig megkezdődött a tanítás. A lelkész nőtlen volt ugyan, de hamarosan megházasodott. Gőbölös Istvánnak, a gyülekezet egyik alapítójának leányát vette feleségül. Menyhárt 1827-ben bekövetkezett korai halála után a csekély javadalmazás miatt a lelkészek gyakran cserélődtek. Két alkalommal, 1830-32-ben és 1840-41-ben a lelkészi állás egyáltalán nem volt betöltve. A második prédikátor nélküli időszak után viszont Herczeg Benjámin három évtizedig szolgált a gyülekezetben.

Templom és iskola

A következő nyolc évtizedben a gyülekezet gyarapodott létszámában, az istentiszteletekre a régi imaház mind szűkösebbnek bizonyult. Ez mellett még jó hírű iskolát is működtetett az egyházközség a kezdetektől, majd néhány év kihagyás után, 1851-től a mai gyülekezeti ház helyén. Kiváló tanítója, Borza Nándor visszaemlékezéséből tudjuk, hogy a református iskola negyed évszázad alatt 585 tanítványt oktatott. Az intézmény jó hírét bizonyítja, hogy más vallású szülők is szívesen adták ide gyermekeiket.

Az igény templom építésére jóval korábban jelentkezett. Szilády János lelkészi szolgálata idején, 1873-ban már számos kezdeményezés történt, mely nem járt sikerrel. Egészen 1891-ig, amikor a régi imaház helyén megkezdődött a templom építése Széles Áron lelkipásztornak és az egyházközség tagjainak buzgó fáradozása következtében. Két terv is készült. Anyagi okokból a mai, kisebb, szerényebb kivitelű, de talán éppen ezért bensőségesebb hangulatú templom valósult meg.


A templom, méreteit tekintve, a város római katolikus templomaihoz képest szerény, ám a gyülekezet számára megfelelő. Hossza 15m, szélessége 10m, magassága 6m, a torony 17m magas. A toronyórának csak a helye van meg, soha nem épült be. 1937 óta két harang lakik a toronyban. Közadakozásból öntették a kb. 290 kg súlyú harangot, és egyéni adományból készült a 93 kg-os kisebb harang. Villamosításuk az 1960-as években történt.

A templom külső-belső díszítései puritán egyszerűséget mutatnak. A fából készült szószék 1892-ből való. A süttői vörös mészkő keresztelőmedence 1811-ben készült, a révkomáromi református nagytemplomban lévő mintájára. Ma is ez a templom legszebb, legrégebbi tárgya.

Készülve a 200. évfordulóra, 2010-ben gyülekezeti összefogással kicseréltük a templomi padokat és az úrasztalát.

Az egyházközség centenáriumán, 1911-ben új, négy és fél oktávos Angster orgonát építettek. Az idős lelkipásztor a háború megpróbáltatásoktól terhes idejében és utána is buzgón tevékenykedett a szeretetszolgálat terén egészen 1922-ben, 48 évi bajai szolgálat utáni haláláig.

Gyülekezet a XX. században

Megüresedett helyét egy fiatal lelkész, de már országos hírű tudós művészettörténész, dr. Fülep Lajos töltötte be, aki mindössze fél évtizedes bajai működése alatt számos változást hozott a gyülekezet életébe. Megindította az első vasárnapi iskolát, megalapította a Lorántffy Zsuzsannáról elnevezett Református Nőegyletet és Bajai Reformátusok Lapja címen újságot szerkesztett. Felesége gyermekkórust vezetett. Működésük kihatott az egész város kulturális életére. Minden valószínűség szerint nekik is köszönhető is a magyar zeneművészet bajai népszerűsítése és Bartók Béla bajai hangversenye.

Sebestyén Sándor,egészségi okokból csak négy esztendeig volt a bajai gyülekezet lelkésze. Megjavíttatta a templomot és az orgonát, munkássága alatt fellendült a szórványmisszió. E ténynek része volt abban, hogy a következőkben, Rácz Károly 10 évi szolgálata alatt – kis- és nagyharanggal gazdagította a templomot.

Koszta István1942-ben került a gyülekezet élére, hogy 31 esztendőn át, megromlott egészségi állapota miatt saját maga által kérelmezett nyugalomba vonulásáig szolgáljon. Működése, részint a háború, majd az egyházra nehezedő nyomás miatt mindvégig nehéz időszakra esett.  Nagy figyelmet fordított a hitoktatásra, sőt arra is volt gondja, hogy az egyházközség 1927-től működő jeles kántora, Szösz Pál a gyermekeket zsoltárokra és egyéb egyházi énekekre tanítsa. Nagy műveltségű, több idegen nyelvet beszélő lelkészként irodalmi, tudományos munkássága is jelentős.

1973-tólMikesi Károly lett a gyülekezet lelkipásztora, akinek külföldi gyülekezetekkel való kapcsolatai révén, az egyházközség templomfelújítás céljára nagyobb pénzadományt kapott, így a helyi adakozással együtt lehetővé vált a külső és belső tatarozás. Ezzel egyidejűleg a templom fűtését is megoldották.

A 70-es évek végétől eleven ifjúsági élet zajlott a gyülekezetben, nagy számban vettek részt a fiatalok ifjúsági alkalmakon, amelyek gyakran más felekezetek ifjúságával közösen szerveződtek.

Dr. Marjovszky Tiborszemélyében négy évig ismét tudós lelkipásztora volt a gyülekezetnek. A nyolcvanas évek végén a fellazuló rendszernek, a lelkipásztor megnyerő igehirdetéseinek, főként pedig a Szentlélek erejének köszönhetően egyre többen kezdték látogatni az istentiszteleteket. Új ifjúsági csoport alakult, akik hosszú éveken keresztül összetartó közösséggé formálódtak. A gyülekezeti ház teljes egészében  újból a gyülekezet használatába került, így igen kis lépésekben, de elkezdődtek a felújítási munkálatok.

1990-ben érkezett a gyülekezetbe Bán Béla tiszteletes úr, ettől az időponttól számítjuk jelenünket, ezért lezárjuk a történetírást.

Tisztelettel adózunk az egyházközség alapítóinak, és a sokszor igen nehéz helyzetben keresztyénként, reformátusként megmaradó elődeinknek. Egyben reménységgel tekintünk előre, bízva abban, hogy az Isten kegyelméből jövője is van gyülekezetünknek.

 

Dr. Gál Zoltán/THE

 

 

 

A Bajai Református Egyházközség lelkészei és szolgálati idejük:

 

Menyhárt József                                                                                  1811-1822

Gállyási Péter                                                                                      1822-1823

Mádi Pap-Szász István                                                                       1823-1824

Gózon Zsigmond                                                                                 1824-1825

Etsedi József                                                                                        1825-1827

Nagy István                                                                                            1827-1830

      1830-1832 között a lelkészi állás betöltetlen volt.

Bogárdi Mészöly Sándor                                                                      1832-1834

Nánásy Fodor Pál                                                                                 1834-1835

Újlaky Sámuel                                                                                       1835-1837

Herczeg Ferenc                                                                                     1837-1839

Úrházy Lajos                                                                                          1839-1840

1840-1841 között a lelkészi állás betöltetlen volt.

Herczeg Benjámin                                                                                 1841-1871

Szilády János                                                                                          1872-1874

Széles Áron                                                                                             1874-1922

Dr. Fülep Lajos                                                                                       1922-1927

Sebestyén Sándor                                                                                 1927-1931

Rácz Károly                                                                                             1931-1942

Koszta István                                                                                           1942-1973

Mikesi Károly                                                                                           1973-1986

Dr. Marjovszky Tibor                                                                                1986-1990

Bán Béla                                                                                                   1990-

 

 

 

A bajai református iskola

 

Az egyház első lelkésze 1811 júliusában érkezett (Menyhárt József). Az egyházalapító Dömötör Pál munkaköri kötelességévé tette a gyermekek oktatását, amíg tanítót nem fogadhatnak. Eleinte lelkesen látta el a munkát, később hanyagolta. Mellé preceptort állítottak, Szele Józsefet. A mai imaház első részében lakott, ott volt az iskola is. Évi 200 bankóforint volt a fizetése, azaz 40 váltó forint.

Hogy kik voltak a tanítványok és hányan voltak, ezekről nem tudni.

Szele 1812-ben elment, helyette egy kiugrott pap, Tormási János jött. 25 váltó Ft-ot kapott, és a gyermekektől valami tandíjat. Vele meg lehettek elégedve, mert csak 1816-ban ment el.

1828-ig – egyébként a jegyzőkönyvet sem vezették – nem volt oktatás.

Az 1828. dec. 29-i jegyzőkönyv szerint elhatározták, hogy miután az oratórium egy jeles kis orgonával díszeskedik, fogadna valamely orgonálni tudó gyermeket, ki egyszersmind a bajai református gyermekeknek írás, olvasás és számvetésben oktatójuk lenne. „Jelentette magát ezen hivatalért egy sziváczi születésű suhancz Hergeszheim András és alkalmasnak találtatván most annak fizetése meghatároztatott, t.i. kosztot adnak neki az eklézsia egynehány érdemes tagjai esztendőn át egy-egy hétig folyvást és kap készpénzt 40 váltó forintot. Ezért kötelessége lesz az oratóriumban orgonálni, a gyermekeket – kik az eklézsia kasszájába 5 forintot tartoznak fizetni – tanítani és a prédikátor mellett szolgálni.” Felvette 3 havi fizetését, és eltűnt. Attól kezdve nem volt iskola, a gyerekek a helybeli r. kath. iskolákba, Szekszárdra a rokonokhoz, vagy a közel eső Csanád, Szeremle ref. községekbe jártak.

Ez nagyon terhes volt a szegényebb szülőknek, össze is írták a református gyermekeket, 31 fiút és 9 leányt.

Iskola ennek ellenére csak 1851-ben lett, amikor is a febr. 3-án tartott közgyűlésben Herczeg Benjámin mint elnöklő lelkész előadta, hogy „egy iskolának leendő felállítása oly szükségessé vált, hogy azt többé halogatni nem lehet, hacsak gyermekeink tanítását és jó nevelését elhanyagolni nem akarjuk”– elhatározták, hogy a templom melletti ház két szobája legyen az iskola, egyik a tanterem, másik a tanító lakása –, minden gyerek fizet egy évre 2 pengőt, az egyház 150 pengőt, a szülők fűtőpénzt vagy fát adnak.

Az iskolát e határozat alapján 1851. június 15-én megnyitották. Berendezése 2 hosszú, keresztlábú asztalból, négy hosszú padból és egy bőrszékből állt. (Ezen ült a tanító.) A város a következő évben 80 pengő Ft-ot és 6 öl fát adott segélyül. A tanító fizetése (számára 2 szobából álló lakást építettek) az 1853. június 9-i közgyűlés szerint: lakás, 60 pengő Ft az egyháztól, 80 Ft a várostól és 6 öl fa, 25 –30 gyermektől 2–2 pengő évente.

Ifj. Király Sámuel volt az első tanító. Gyönkről jött. Rokonánál, Csukás Ferencnél egy évig teljes ellátást kapott, akinek szintén tanította gyermekét, és aki a tanító fizetésének javítására 100 váltó forintnyi adományt tett. Sajnos, anyakönyvet, kivéve az 1855. évit, nem vezetett, de iskolája jó hírű volt. Az 1855. évi anyakönyvben I. osztályban van 11, II.-ban 9, III.-ban 6 gyermek.

Király Sámuel elment hivatalnoki pályára, így az 1857. március 22-i közgyűlés javítani kívánta a tanító fizetését, kimondván, hogy a jelenlegi mellett nem kapnak alkalmas tanítót. Legyen: lakás, az egyháztól 100 pengő forint, a várostól 80 és 6 öl fa, élelmezés az egyháztagoknál, a tanulóktól 2 – 2 pengő, továbbá a Csukás-féle alapítvány 10 váltó forintja és annak 6%-os kamata.

Ezután Baján Lajos nagyszokolyi segédtanítót választották meg. Tanítói oklevele nem volt. A fiatalember 1857 tavaszán foglalta el állását. Anyakönyvet vezetett, a tanulókat osztályozta. Írás, olvasás, számvetés, éneklés és vallástan mellett földrajzot és természettant is tanított. Munkájával elégedettek volt mind az öttagú választott tanbizottmány, mind a szülők. 1862 tavaszán egy jól fizető kölkedi tanítói állásba távozott.

1862 október 12-ig Fehérváry Péter, utána Péterffy József róm. katolikus tanítók tanítottak. Az említett időpontban Borza Nándor abai tanító kezdte meg munkáját.

Közben a meglehetősen sötét tanteremre még egy ablakot vágtak, új, festett padok készültek, külön bejárat, (addig a gyerekek a tanító konyháján keresztül jártak be), felszerelték könyvtárral, földgömbbel, fali- és olvasótáblákkal, természettani és természetrajzi ábrákkal, térképekkel, számoló géppel, órával, tornakertet rendeztek be.

Ez idáig inkább háromosztályú iskola, melyet más vallásúak nagy számban látogattak, négy, majd később hat-osztályúvá vált. Anyakönyvet, mulasztási naplót, felvételi naplót rendszeresen vezetett Borza Nándor. Az 1870–71-es tanévben egyesült az iskola az evangélikusokéval, de a próbaév nem vált be. 1885. április 26-án meglátogatta az iskolát Szász Károly püspök, aki megelégedésének adott hangot.

Czirfusz Ferenc tanfelügyelő viszont látogatásai alkalmával kifogásolta, hogy az iskolaterem alacsony volta miatt nyáron nagy a hőség, télen a páratelt levegő jelent veszélyt a gyerekek és a tanító egészségére. Felhívta az elöljáróság figyelmét, hogy a 7 m x 4,5 m-es, és 2,5 méter magas tanterembe az 1868-as népoktatási törvény rendelkezései szerint az eddigi 54-gyel szemben csak 28 tanulót szabad elhelyezni.

Ennek megfelelően az egyháztanács a 1887. július 31-i ülésén határozott az iskola mennyezetének 1 m-rel való emeléséről, és vaskályha beszerzéséről. A költségek fedezésére gyűjtést indított, melynek eredménye 70 Ft 27 krajcár lett. Az átalakítás még augusztus elején megtörtént.

Borza Nándor füzetének végén közli 25 év működése alatti statisztikát. Ebből tudhatjuk, hogy az iskolába járt 175 református, 364 katolikus, 25 evangélikus, 14 görög keleti és 17 zsidó tanuló. (Mózes vallásúnak írja.) Összesen 433 fiú és 162 leány, vagyis 595 gyerek.

Borza Nándor nyugdíjbavonulása után, 1896-ban Olácsy György lett a gyülekezet új kántortanítója, aki Torontálvásárhelyről érkezett Bajára.

1909-ben államosították az iskolákat Baján. A felekezeteknek, különösen is a kis református gyülekezetnek, felettébb nagy terhet jelentett az iskola fenntartása, a kor követelményeinek megfelelő oktatási színvonal biztosítása, ennek következtében nem tiltakoztak az államosítás ellen. Az állam a tanítót a továbbiakban is foglalkoztatta, hozzájárult kántori teendőinek ellátásához és kötelezettséget vállalt a református gyermekek hitoktatójának díjazására. Az egyház nem adta át az iskolaépületet és nem volt köteles a tanítói javadalmazáshoz hozzájárulni.

A bajai református iskola fennállásának viszontagságos évei alatt elismerést szerzett a városban, amit a más vallású tanulók nagy száma is bizonyít. Sajnálattal vehetjük tudomásul, hogy az államosítás után, immár több mint 100 éve, nem adatott több lehetőség református iskola indítására Baján.

 

                                                                                            Dr. Gál Zoltán